A számítástechnika alapjai
Adatábrázolás
A számítógép minden műveletet számokkal végez.
A feldolgozás ideje alatt az adatok a gépben tárolódnak, ezért a gépben valótárolás belső adatábrázolással történik.
Az adatok belső ábrázolása többféle lehet. Másképpen ábrázoljuk a szövegeket (alfanumerikus jelsorozatokat) és másképp a számokat, sőt, a számértékek is többféle módon jelenhetnek meg a számítógépben.
A számítógép az információkat kétállapotú elemek sorozatával képes tárolni. A kódrendszer alapját a kettes számrendszer biztosítja.
A kettes számrendszerben való ábrázolás azért fontos, mert jól fel lehet használni az adatok számítógépben való ábrázolásának fizikai megvalósításához.
A kettes számrendszernek viszont van hátránya is: a tízes számrendszerhez képest egy szám bináris alakja igen hosszú jelsorozattal írható le. Emiatt használatosak még a nyolcas (oktális) és a tizenhatos (hexadecimális) számrendszerek is.
Számítógépes adatok
Az adat értelmezhető jelek sokasága, a rögzítésre került ismeret.
Az információ olyan adat, amely számunkra valamilyen újdonsággal bír.
Adatok tárolása
A számítógépek digitális jellel dolgoznak. Ez a jel csak előre meghatározott értékeket vehet fel.
Ahhoz, hogy egy analóg jelet a számítógépen eltárolhassunk digitális formára kell hoznunk. Ezt az eljárást hívják digitalizálásnak.
A digitalizálás során az analóg jelből mintákat vesznek, és az így mért értékeket tárolják el. Ez az átalakítás minden esetben adatvesztéssel jár. Az adatvesztés egyrészt abból adódik, hogy a mért érték helyett, csak egy közeli tárolható. (Hiszen a digitális jel nem vehet fel bármilyen értéket.) Másrészt pedig a mintát adott lépésközzel veszik, tehát nem minden értéket tárolunk le az analóg jelből. Minél sűrűbben veszünk mintát, annál jobban hasonlít a digitális jel az eredeti analógra.
Adatmennyiség
A számítógépek kettes számrendszerben tárolják.
A kettes számrendszerben kétféle számjegy létezik: a nulla, és az egy. Minden adat tehát 0 és 1 számokkal van eltárolva. Egy ilyen számjegyet nevezünk bitnek.
A bit az információt hordozó közlemény hosszának alapegysége.
A byte bitek csoportja, 8 bit alkot egy bájtot. Ez a számítógépes adattárolás legkisebb, címezhető eleme, illetve a tárolókapacitás mértékegysége.
1 bájt = 8 bit
2 bájt = 16 bit (félszó)
4 bájt = 32 bit (szó)
8 bájt = 64 bit (dupla szó)
A bájt mértékegység többszöröseinek jelölésére használható a kilo-, mega-,giga-, tera- stb. előtag, de a számítástechnikában 1024 a váltószám, mert a 210 = 1024.
Feldolgozás során egy adatról mindig a feldolgozó programnak kell tudni, hogy minek értelmezze a kódot!
Belső adatábrázolás
A számítógép az adatokat kódolt formában tárolja, kezeli és képezi.
A számítógépnek tudnia kell, hogy az adott adat az éppen szám, szöveg, utasítás vagy valami más. A különféle adatok tárolási módja a belső adatábrázolás.