A számítógépes hálózatok

Számítógépes hálózat

Számítógép-hálózat alatt önálló számítógépek összekapcsolt rendszerét értjük. Két számítógép akkor összekapcsolt, ha információcserére képesek. A hálózat olyan kommunikációs eszköz, amelyben intelligens elemek önállóan kommunikálnak egymással meghatározott földrajzi távolságon belül, bizonyos adatátviteli sebességgel, külön erre a célra kiépített vonalakon keresztül. Az összekapcsolás többféle módon történhet, pl. rézvezeték, lézersugár, infravörös fény, mikrohullám vagy akár távközlési műhold segítségével is.

Az összekapcsolt gépeket munkaállomásoknak nevezzük.

A hálózatba kötött számítógépeket, egy speciális ún. hálózati operációs rendszer működteti.

A számítógép-hálózat számítógépei a rendszerben egymással adatokat, információkat cserélhetnek, ill. erőforrásaikat megosztva használhatják. Ilyen erőforrások lehetnek a háttértárak, nyomtatók, programok, de lehetnek könyvtárak és azok állományai is.

A megosztás azt jelenti, hogy az adott munkaállomás tulajdonosa hozzáférési jogosultságot ad a saját gépének háttértárán lévő, általa kiválasztott és megjelölt könyvtárába való betekintésre.

A hálózat feladata az üzenetek szállítása a végberendezések (hostok) között. Minden host egy alhálózathoz csatlakozik. A hálózat az összekötött alhálózatok összessége.

Az információcserét hálózati vezérlőkártyák és adatkábel-rendszer biztosítják.

Hálózatok részei

Host „gazda” gép: feladata a távoli programfuttatás. A host gépen a felhasználói program fut, esetleg adatbázisok találhatóak rajta. A host gép egy gazdagép, nagy számítógép, aminek minden erőforrását kihasználják.

Server - kiszolgáló: azok a gépek, amelyek másoknak szolgáltatásokat, erőforrásokat biztosítanak.

Disk server: a lemezét kínálja fel a többieknek (adattárolás),
File server: a merevlemezen lévő fájlokat ajánlja fel,
Printer server: nyomtathatunk a szerverhez csatlakoztatott nyomtató(ko)n,
Dedikált szerver: a szerver csak a többi gépet szolgálja ki,
Nem dedikált szerver: a szerver hagyományos PC-ként is működik.

Kliens: akit kiszolgálnak.

Hálózat kialakításához szükségesek

Munkaállomások
Hálózati kártya (Ethernet, Token Ring)
Kiszolgáló gép (Server)
Összekötő kábel vagy közeg
Hálózati operációs rendszer

Hálózat előnyei

Erőforrás-megosztás

A külön-külön meglévő erőforrások (berendezések, perifériák, programok, adatok) elérhetőek a felhasználók számára, fizikai elhelyezkedésétől függetlenül. Az erőforrások igénybevételéhez megfelelő jogosultság szükséges.

Költségmegtakarítás

A hálózat lehetővé teszi, hogy a rendszerben a drága, nagy teljesítményű perifériákat, háttértárakat, egyéb erőforrásokat a felhasználók mindegyike elérheti fizikai elhelyezkedésétől függetlenül, így elég kevesebb példányban megvásárolni és üzemeltetni azokat.

Egyenletesebb teljesítménymegosztás

A rendszer az eszközök teljesítményének egyenletesebb megosztására is alkalmat ad. A kis számítógépek jobb ár/teljesítmény aránnyal rendelkeznek, mint a nagyobb gépek. Igaz ugyan, hogy az ún. erőforrásgépek nagyságrendekkel gyorsabbak, mint az egyetlen mikroprocesszorra épülő mikrogépek, az áruk viszont sokkal drágább.

Nagyobb megbízhatóság

A redundanciával növelhető a rendszer biztonsága. Egy adott funkciójú eszköz hibája nem jelenti az adott funkció teljes megszűnését, ha a meghibásodott egység helyett egy másik átveheti a szerepét (pl. több nyomtató egy rendszerben). A háttértárak sérülésének hatását is kivédhetjük, ha a fontos adatokat, programokat több számítógép lemezegységén tároljuk.

Adatbázisok elérése

A hálózat a gépek közötti adatcserével lehetővé teszi adatbázisok adatainak elérését, az adatbázis bővítését, több felhasználói végpontból.

Kommunikációs közeg

A hálózat mint kommunikációs közeg üzenetek, levelek vagy egyéb információk küldésére és fogadására is alkalmas (írott szöveg, álló- vagy mozgókép, hang).

Hálózatkialakítás szempontjai

Fontos, hogy milyen jellegű kiépítettségű hálózatot használunk otthon. Amikor egy Internet szolgáltatóval (ISP) szerződést kötünk, akkor kapunk egy hálózati csatlakozási pontot. Az Internet elérést szét kell osztani, úgy, hogy mindenki (a hálózat használói, kliensek) egyformán részesülhessen a net áldásaiból. A leglogikusabb kialakítás, ha a bejövő hálózatot csillag alakban sugarasan osztjuk szét, így mindenki azonos módon hozzájuthat a szolgáltatáshoz. Ebből következik, hogy a központba bejövő szolgáltatást egy eszköz segítségével, minden egyes számítógéphez vezetéken keresztül, vagy rádióhullámok útján juthat el.

Mivel mindenkihez külön-külön jut el a szolgáltatás, ezért a hozzáférés független a másik klienstől. Ezért a csillag topológiájú hálózat nagyon stabil, megbízható működésű, hiszen az egyes hálózat összetevők meghibásodása nincsen ráhatással a hálózat többi elemének működésére.

Mivel a kliensek közvetlenül csatlakoznak a központi elosztó egységhez így gyors.

Át kell gondolni, hogy hány eszközt szeretnénk hálózatba kapcsolni. Azért fontos ez, mert a központi elosztó (router, hub, switch) egység kapacitása véges. A hálózat felépítése miatt ide fut be minden adat, minden vezeték, itt található a vezeték nélküli (wi-fi) adóvevő egység.

Figyelembe kell venni, ha szeretnénk egyéb eszközöket is rácsatlakoztatni a hálózatra, akkor kell, hogy legyen olyan szabad csatlakozó hely, amelyre ezt meg is lehet tenni. Pl. egy, ún. négy portos router-hez négy eszközt lehet a hálózati kommunikációba bevonni, amely lehet akár vezeték nélküli is.